Tittle-Tattle in Nagyvázsony IV.

avagy a “nagyvázsonyi pletykák”

 

Projekt háttere:

Nagyvázsonyi pletykák című rövid távú csoportos önkéntes szolgálatunkat 2016-ban kezdtük. Igen nagy sikere volt az első és második, harmadik projektünknek, ezért is adtuk be negyedik projektre is pályázatunkat. Egyesületünk 16 éves EVS/ESC tapasztalatai alapján elmondhatjuk, egyik legnépszerűbb programunk. Erre a projektre mindig van elég jelentkezők, az utóbbi időben várólista is van.

Programunk célja külföldről érkező fiatalok Nagyvázsony és a környező települések közösségeivel megossza az önkéntes tapasztalatait, segítse a helyi közösségeinket, amik itt Nagyvázsonyban működnek (pl. focipálya korlátjának festése; ifjúsági egyesületünk udvari pad asztal készítése, festése, Kinizsi ásatás…).

 

Céljaink:

– lehetőséget biztosítsunk a fiataloknak a hasznos szabadidejük eltöltésére hasznos tevékenységek elvégzésével. Nyári csoportos önkéntes szolgálat alatt minden nyáron több mint 100 résztvevő számára kínálják a tanulás és a “minőségi idő” eltöltésének alternatív módját.

– évente több ifjúsági projektet szervezünk kulturális, vidékfejlesztési vagy környezetvédelmi témában.

– támogatjuk fiatalunk alulról jövő kezdeményezéseit, és segítjük ezeknek a kezdeményezéseknek a megvalósítását.

– A falunkban élő fiatalok számára is igyekszünk ugyanazokat a lehetőségeket biztosítani, mint Európa más országaiban élő ifjaknak.

 

Résztvevőink jellemző háttere:

Ebben a projektben 30 hátrányos helyzetű fiatal érkezett 10 partner szervezettől 16 országból. 3-3 hétre. Mind a 30 fiatal, nehézsorsú fiatal volt akit fogadtunk. A fiatalok között voltak olyanok, akik elzárt kistelepülésről, nagyváros veszélyes város negyedéből, voltak a fiatalok között kábítószerből gyógyultak, álláskeresők, és egészségügy problémákkal küszködők. Mindannyian nagyon hálásak voltak a lehetőségért. Többen közülük jelezték is, hogy a COVID lezárások után nagyon hálások, hogy részt vehettek ebben a csoportos önkéntes programban.

 

Megvalósított tevékenységek:

Ebben az projektünkben az alábbi tevékenységeket valósítottuk meg:

1.) Előkészítő találkozóra fogadtuk 3 partner szervezetünket 2 napra Nagyvázsonyban, ahol a 2 éves projektet beszéltük át ifjúságsegítőkel.

2.) Az előkészítő találkozó után a COVID világjárvány miatt csak 2021-ben tudtuk fogadni az első csoportot. A csoport feladatai között többek közt a helyi Kinizsi Tornaegylet focipálya korlátjait festették le a fiatalok. Egyesületünk udvarán padot, asztalt építettek. Somlóvásárhelyi tanodás gyerekeknek tartottak foglalkozást. Nagyvázsonyi Tenisz Klubnak is segítettek renoválási feladatokban.

3.) A második csoport 2021 november december hónapban valósult meg. A megérkezési képzés után mézeskalácskészítés, hangszerkészítés, a nagyvázsonyi Mesevár Óvoda részére Mikulás csomagok készítése, a település adventi estjén fellépésre való felkészülés és maga a produkció.

 

 

 

4.) 2022 februárjában tartottuk meg a szemináriumot, aminek az első napján körülbelül 70 ember vett részt 10 országból, amelyek kulturális és/vagy területi kohéziós kérdésekkel foglalkoznak. Az eseménye a következő országok önkéntesi voltak: orosz, finn, litván, belga, portugál és Magyarországról : A Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület, mint fogadó szervezet és 17 partner a Nemzeti Művelődési Intézettől (NMI), Regionális Ifjúsági Szervezettől (KÖSZ), Országos Vidékfejlesztési Szervezettől (KIFESZ), Sümegi, Edelényi és Sátoraljaújhelyi Helyi Akciócsoport munkaszervezet vezetők, munkatársaik, közösségfejlesztési szakemberek, értékőrök, ifjúságsegítők ENSZ ifjúság nagykövete…

Célunk volt, hogy találkozzunk a  festői környezetben fekvő – Nagyvázsonyban, és cseréljünk tapasztalatot a vidéki térségi/területi együttműködésen. Este élő zenés estet tartottunk.

 

5.) Szeptemberben megtartottuk a harmadik csoportos programunkat, ahol a Kinizsi ásatáson segítettük. Itt a közösségi régészkedésben vettünk részt. Közösségi régészeti programunkat 2022-ben az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) a legjobb önkéntes projektjének nyilvánították programunkat. 2022. december 1-én vehettük át a díjat.

 

Szeretettel ajánljuk Anna kisfilmjét:  https://www.youtube.com/watch?v=GcMLDWndZwQ

 

 

 

 

Mindhárom csoportos EVS foglalkoztatás elején  megérkezési képzést tartottunk,  portugál képző társakkal.

A 30 önkéntes megerősített mentorálásban részesült.