Lisszabonnal ismerkedtünk

Az első személyes találkozás a COOPTERR projekt keretében

2021. július 2-án a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület 4 fős küldöttsége útra kelt, hogy az Erasmus+ program támogatásával megvalósuló COOPTERR projekt keretében Lisszabonban találkozzanak egy tanulmányút keretében a többi résztvevő partnerrel Portugáliából, Franciaországból, Luxemburgból, Olaszországból és Romániából.

A magyar delegáció tagjai közt két korábbi önkéntesünket is megtalálhattuk. Sára tavaly egy hónapot töltött a finnországi Kokkolában, Kristóf pedig 2019-ben érkezett haza a portugáliai Palmelából 11 hónap után. 2021-ban ismét hosszabb időt tervez Portugáliában tölteni Erasmus ösztöndíj keretében. Éva, pedig egyesületünk tanodás időszakában segítette munkánkat szakmai tapasztalataival. Negyedikként pedig magam vettem részt, mint az egyesület önkéntes koordinátora.


Különleges találkozásnak néztünk elébe, hiszen a vírushelyzet miatt lassan egy éve csak on-line tudtunk megbeszéléseket tartani, személyesen még sohasem hozott össze a sors a többiekkel. A képernyőn általában még a leginkább szembetűnő különbségek is eltűnnek, hiszen egy pici dobozba vagyunk bezárva, egy nem túl jó minőségű kamera továbbítja a képet és mindenkinek csak az arca látszik. Így aztán voltak meglepett tekintetek, megjegyzések, amikor kiderült, hogy ki milyen magas vagy éppen alacsony.

A portugál fogadó szervezet, (Largo) eredetileg egy művészeti, kulturális fesztiválra szeretett volna meghívni minket, hogy megmutassák nekünk, milyen programokat rendeznek meg nyaranta, azonban sajnos ennek megtartására nem volt lehetőség, hiszen nagy létszámú rendezvényeket nem engedélyeznek a portugál hatóságok. A helyszíneket viszont meg tudták mutatni és el is mesélték, hogy miket valósítanának meg és ez miért fontos a helyi közösségnek. Tereket, piacokat, utcákat, régi kiürített katonai épületeket vesznek nyaranta birtokukba, ahol a környékben alkotó művészek állítanak ki, szerveznek programokat.

Szintén elvittek bennünket Lisszabon külvárosába egy néhány éve megnyílt könyvtárába, amely nem egyszerűen csak a hagyományos könyvtári funkciókat tölti be, hanem aktív közösségi és kulturális életnek is teret biztosít egy színpad és több kisebb terem segítségével. A könyvtárban megismertük a fogadó szervezet és a lisszaboni városvezetés kultúráért felelős részlegének együttműködését, bemutattak több projektet, amit a helyi közösségekkel közösen alkottak meg.

A három napos program végére egy rövid városnézés is belefért, ahol nem a klasszikus óvárost, hanem az újabb, modernebb és utcai művészeti alkotásokkal, hatalmas falfestményekkel gazdagított városképpel ismerkedhettünk meg.

Ha minden jól alakul, 2022 februárban farsangi időszakban mi is fogadhatjuk majd a projekt résztvevőit és alkalmunk lesz megismertetni őket a mi kulturális értékeinkkel, akár a nagyvázsonyi lovas farsanggal is.