Lisa és Éva „10 nap karanténban” beszámoló

10 nap karantén, ahogy Lisa látta

Miután pár hetet töltöttem Németországban, furcsa érzés volt visszatérni Nagyvázsonyba. Ennek ellenére nagyon örültem, hogy visszatértem, ennyi idő után újra a falu utcáin sétálhattam, és megérkeztem az önkéntesházba. A korzikai önkéntesünk, Alexis, nagyon illendően és barátságosan fogadott, és olyan érzés volt, mintha soha nem lettem volna távol. Kezdetét vette a karantén, és bár sok feladatot kaptam otthon munkavégzés gyanánt, kissé unalmas volt egyedül lenni a házban napközben. Szerencsére 2 nappal később megérkezett Észtországból Éva is (aki augusztusban érkezett ide, mint én), nagyon izgatott voltam, és örültem, hogy ilyen hosszú idő után láthattam. Attól a naptól kezdve kevésbé volt unalmas ennyi ideig a házhoz kötve élni. Sokat beszélgettünk, mindennap megraktuk a tüzet, elvégeztük a házimunkát; olyan volt, mint korábban.

Az első napot az ágyban töltöttünk, vicces YouTube-videókat nézegettünk,  sokat nevettük, és a többi nap is elég érdekes és szórakoztató volt (bármeddig is lehet karanténban lenni), játszottunk közben, falatoztunk, megnéztünk egy nagyon rossz, de mégis mindenképpen magával ragadó sorozatot több mint 7 órán át. Nem volt vészes.

Karantén Éva szemével

Úgy döntöttem, hogy Karácsonykor meglátogatom a családom, és ez azt jelentette, hogy 10 napig karanténban kell majd maradnom, miután visszatértem Nagyvázsonyba. A karanténba, úgymond bal lábbal indultam . Miután leszálltam a repülőről , el kellett érnem a buszomat Budapestről Nagyvázsonyig, de az útlevél-ellenőrzés a szokásosnál tovább tartott, és lekéstem az utolsó járatot. Éjszakára Airbnb-t kellett foglalnom. Másnap elindultam az első busszal haza.

Megérkeztem Nagyvázsonyba, itteni otthonomba. Lisa és Alexis nagy öleléssel fogadott. Az egész napot átbeszélgettük, hogy utolérjük a kihagyott időt.

Már 8 napja karanténban vagyok, és azt kell mondjam, hogy ez nem is olyan nehéz, mint amilyennek az emberek gondolják.  (főleg, ha szereted a jó filmeket). Minden nap filmeket nézünk Lisával.

A kényelem érdekében a tévét a hálószobánkba költöztettük. Egy nap elkezdtünk egy sorozatot és 7 órán át nem mozdítottuk a fenekünket. Őrület volt. A filmnézés mellett néha főzünk is. Rendben, kit akarok átverni, a pattogatott kukorica mikrohullámúban való készítése nem „főzés”. ( Utólag is köszönjük Dávidnak a mikrosütőt!)

Lisa-val élni egészen addig a pillanatig csodálatos, amíg meg nem látja a falon mászkáló pókot. Sajnos a pókoktól én is félek, ezért Ferenc, mentorom segítségét kellett kérnünk, hogy megszabaduljunk néhányuktól. Köszönöm, Feri!

Azt hiszem, ez az élmény valóban összehozott minket Lisával.  Remélem, nem utált meg teljesen! Egyébként a karantén valójában nem is olyan rossz! Nem ajánlanám, de ha valóban szükség van rá, akkor túlélhető.