Laura a Barcelonához közeli Pineda de Mar városkából érkezett Nagyvázsonyba 59 napra önkéntesnek. Spanyolország ekkor még sárga besorolású volt, ezért az Ő önkéntes szolgálata különös kalanddal kezdődött. Ajánljuk szeretettel Laura írását.
Azzal kezdeném, hogy felfedeztem, hogy először is karanténban kell lennem a budapesti repülőtéren, ahol fennakadtam az útlevél-ellenőrzésnél, mert nem tudtam, hogy hol töltöm a karantén napjaimat. Ez a rész volt a legstresszesebb, legzavaróbb időszak Nagyvázsonyba érkezésemig, leginkább a kommunikáció hiánya miatt. Én ugyanis egy szót sem tudok még magyarul, és a helyszínen senki nem beszélt angolul. Az út második része nem volt annyira zavaró, kivéve azt a tényt, hogy rossz megállóban szálltam ki a buszból, és beszélnem kellett a sofőrrel, meg kellett próbálnom megbizonyosodni arról, hogy megértette-e, hova kell mennem. Ezután volt pár perc nyugalmam, mígnem érkezésemkor bevonultam a karanténba, az elszeparált szobámba.
Ez nagyon nehéz volt, bár nem igazán tudom, miért. Bűnösnek éreztem magam, mert az én hibám, hogy csak egy tesztet csináltattam Spanyolországban. Félreértés volt ugyan, mégis hibásnak éreztem magam. Kitakarítottam a szobámat, kipakoltam a csomagjaimat és megágyaztam. Vacsorám az a két szendvics volt, ami megmaradt az útról.
Volt néhány dolgom, amivel el tudtam magam foglalni, kifestők, gyöngyfűzés, de ezekkel sem tudtam igazán lekötni magam, nem voltam abban a hangulatban.
Másnap kellett a magyar orvosnál megszereznem a második tesztet. Ritával, az egyesület elnökével utaztam, aki minden fontos információt azonnal lefordított nekem. Semmi újdonságot nem tudok mondani a PCR tesztről, elég undorító, ahogy megerőszakolják az orrodat. A teszt után visszavonultam még két napra az elkülönített szobámba. Elég élelmiszerrel készültem, ez volt a szerencsém, hiszen nem mehettem a karantén ideje alatt vásárolni. Nagyon rossz volt. Időm javát YouTube videók nézésével töltöttem, rettentő honvágyam volt, ki akartam jutni, és olyan magányos voltam! Zavart voltam abban a tekintetben is, hogyan kell viselkednem a többi önkéntes lánnyal, mondjak nekik egyáltalán valamit? Itt maradok, mintha nem volnék itt. Ha el kell mennem a fürdőszobába, (ami a folyosóról nyílik) szóljak nekik?
Amikor megjött a negatív teszt eredmény, nagyon örültem, hogy elhagyhatom a szobát és csatlakozhatok a lányokhoz végre!
Folyamatosan arra gondoltam, hogy távozom az otthonról ismert helyzet miatt, a nehéz kezdet miatt és nem tudtam, mi vár még rám. De másnap volt egy találkozónk, ahol a csapat teljes létszámmal jelen volt és sokat beszélgettünk az önkéntességről, akkor végre újra motiválttá váltam. Még magyarul is fogunk tanulni, hogy ne legyen olyan nehéz az emberekkel kommunikálni. Remélem, nem csak elméletben. Kisfilmet fogok készíteni a faluról, és Kinizsi Tornaegyletről, akik a településen élő fiatal focistákat fogja össze.
Pozitív hanggal szeretném zárni a beszámolómat, a kezdet kemény volt, de sok izgalmas dolog vár itt, Nagyvázsonyban!